A kútfúrás kapcsán az egyik legfontosabb dolog, hogy megfelelően előkészüljünk a munkára. Ennek két alapvető pontja van, a cél meghatározása, valamint a tervezés.
Egy kút céljának meghatározása azért fontos, mert a közhiedelemmel ellentétben ez bizony korántsem mindig egyértelmű. Noha sokaknak egyértelmű lehet, hogy a cél az öntözés vagy éppen a vízzel való spórolás, ám összességében a funkció alapján többféle kutat is megkülönböztethetünk, amit fontos figyelembe vennünk már a kútfúrás előtt. Ennek érdekében nem elég például csak azt meghatározni, hogy a kertben locsolunk, hanem azt is feltétlenül tudnunk kell, hogy mekkora vízhozamra és milyen tisztaságú vízre lesz szükségünk.
Egy kútfúrásnak nem lehet továbbá úgy nekilátni, hogy most itt és itt lefúrunk, aztán vagy lesz víz, vagy nem. A kisebb kutaknál talán elhanyagolható ez a momentum, de a kút kijelölését minden esetben alaposan át kell gondolni, illetve pontosan meg kell határozni. Bízzuk ezt mindig szakemberre, egy tapasztalt kútfúró mester ugyanis garantáltan hasznos tanácsokat tud nekünk adni abban, hogy igényeinkhez és a terület sajátosságaihoz mi illik a leginkább.